A bronz bevonatú Fortuna szobor az öröm és a szerencse megtestesítője, mely az antik mitológia gazdagságát és bőségét hozza el a modern világba. A finom kontúrok és a bronz bevonat részletgazdag kidolgozottsága érzékletesen mutatja be Fortuna alakját, mely a gazdagság és a szerencse istennőjeként emelkedik ki a műalkotásból. A szobor mozdulatai és arckifejezése a földi gazdagság és az égi boldogság egyensúlyát sugallja, miközben a kezében tartott bőségfüzér a gazdagság és a jó szerencse végtelen lehetőségeit hirdeti. A szobor impozáns megjelenése és a részletgazdag díszítések a művészi kifejezés mélységét és gazdagságát hordozzák, emelve az antik mitológia bölcsességét és varázsát. Ez a bronz bevonatú Fortuna szobor nem csupán egy műalkotás, hanem az öröm és a bőség ikonikus ábrázolása, mely emlékeztet minket arra, hogy mindig legyünk nyitottak a szerencse és a boldogság befogadására az életünkben.
Ez a nagyméretű ballagási plüss maci örök emlék marad a ballagó diák számára. Az 50 cm-es plüss maci diploma kalapot visel, nyakán gyönyörű masnival. A sapka fekete színű szövetből készült, négyzet alakú, és egy sárga bojt lóg az egyik sarkán. Ez teszi a bájos mackót igazán ünnepélyessé. Ötletes és ideális ajándék végzős hallgatóknak, ballagóknak, frissen diplomázott diákoknak diplomaosztóra. A ballagós maci mérete: 50 cm.

Különleges fém bortartó állvány, mely egy okos diplomást formáz. A fém bortartó mérete: kb 33x11 cm. Vicces ajándék ballagásra, diplomaosztóra. Ballagási bulira ötletes asztalteríték.
2 darab különleges barna bagoly mintájú porcelán bögre. Díszdobozos. Férfiaknak is kedves ajándék. Űrtartalma: 380 ml. Mérete: 8,2x10,3 cm. Anyaga: porcelán.
Nagyon kedves plüss mackó ballagó sapkában és oklevéllel a kezében. Kedves ballagási ajándék. Mérete: 15 cm. Finom puha tapintású, varrott szemmel.
Minőségi Keel Toys márkájú ECO plüss. E a Keel Toys kollekció 100% újrahasznosított poliészter (rPET) anyagból készül. Egy 18 cm-es termék elkészítéséhez kb. 10 db PET palackot hasznosítanak újra. Ők így is óvják a környezetet.
Mutatós mintájú album, mely bármilyen alkalomra remek ajándék fényképekkel megtöltve (születésnap, Anyák napja, ballagás, búcsúztató). A családi, vagy utazási képek méltó helye is lehet ez az album, melybe rendezhetők a boldog emlékeket felidéző fotók.
Könyvkötött, zsebes - bedugós album, melybe 200 db 10x15 cm-es fotó helyezhető el. Egy oldalra 2 fénykép helyezhető el. Köztük memos területet található, melyre információ írható. Fotóalbum mérete: 25x5,5x19 cm.
Egy fotóalbum igazán személyes ajándék szeretteidnek fényképekkel megtöltve! Bármikor elővehető. Nézegetése biztos örömet, boldogságot okoz.

Egyedi ballagási ajándék ez a kedves plüss maci, mely a ballagási kalapon kívül egy pólót visel amin az emlékezetes évszám szerepel! Valamint egy zsebes ballagási képeslap, melybe az ajándékba szánt pénz, vagy utalvány a zsebes képeslapba rejthető. Ötletes és ideális ajándék végzős hallgatóknak, ballagóknak, frissen diplomázott diákoknak diplomaosztóra.
A sötétbarna maci puha plüss anyagból készült, nyakán gyönyörő masnival. A kalap/sapka fekete színű szövetből készült, négyzet alakú, és egy sárga bojt lóg az egyik sarkán. Ez teszi a bájos kis mackót igazán ünnepélyessé.
A ballagós maci mérete: 20 cm. Képeslap hajtott mérete: 21,6x10,8 cm.
Egyedi ballagási ajándék ez a kedves plüss maci, mely a ballagási kalapon kívül egy pólót visel amin az emlékezetes évszám szerepel! Valamint egy zsebes ballagási képeslap, melybe az ajándékba szánt pénz, vagy utalvány a zsebes képeslapba rejthető. Ötletes és ideális ajándék végzős hallgatóknak, ballagóknak, frissen diplomázott diákoknak diplomaosztóra.
A krém színű maci puha plüss anyagból készült, nyakán gyönyörő masnival. A kalap/sapka fekete színű szövetből készült, négyzet alakú, és egy sárga bojt lóg az egyik sarkán. Ez teszi a bájos kis mackót igazán ünnepélyessé.
A ballagós maci mérete: 20 cm. Képeslap hajtott mérete: 21,6x10,8 cm.
Kedves, puha plüss anyagú fehér maci. Nyakán kockás masnival, fején ballagási kalappal. A kalap/sapka fekete színű szövetből készült, négyzet alakú, és egy sárga bojt lóg az egyik sarkán. Ez teszi a bájos kis mackót igazán ünnepélyessé. Ötletes és ideális ajándék végzős hallgatóknak, ballagóknak, frissen diplomázott diákoknak diplomaosztóra. A ballagós maci mérete: 25 cm.
Kedves, puha plüss anyagú sötétbarna maci. Nyakán kockás masnival, fején ballagási kalappal. A kalap/sapka fekete színű szövetből készült, négyzet alakú, és egy sárga bojt lóg az egyik sarkán. Ez teszi a bájos kis mackót igazán ünnepélyessé. Ötletes és ideális ajándék végzős hallgatóknak, ballagóknak, frissen diplomázott diákoknak diplomaosztóra. A ballagós maci mérete: 25 cm.
Elegáns zenei bögre - kiváló minűségű porcelánból. A kotta mintás bögre érdekessége, hogy a bögre füle hangjegy alakú. A bögre színe fehér fekete hangjegy mintával, fogantyúja/füle fekete színű. Egyedi ajándék zenészeknek és minden zenerajongónak, zenetanároknak.
Jellemzői: - Kiváló minőségű porcelán - Űrtartalom: 350 ml - Díszdobozos.